A Lorus óra forradalmasító szerepe

A 80’-as évek korszakalkotó időszak volt a divat szempontjából. E forradalmi, bohém éra szülötte a Lorus óra is. Az akkoriban még újdonságnak számító funkciók, mint a stopper és a digitális kijelző révén a Lorus azonnal berobbant a köztudatba, villámgyorsan népszerű lett, ragyogását pedig az eltelt évek sem homályosították el.

A legenda szerint, a születését követő sajtótájékoztatón a márka tulajától elhangzott egy olyan kijelentés, miszerint olyan kollekciót készül piacra dobni a jövőben, ami követi az éppen aktuális trendet, vagyis képes megújulni, emellett roppant megbízható és időálló, sőt, az ára is a megfizethető kategóriába tartozik majd.

Noha nem vagyunk jósok, így nem tudhatjuk, mit hoz majd a jövő a Lorus óra tekintetében, azt viszont bátran állíthatjuk, a keletkezése körül tett ígéretet eddig szépen és korrektül betartották az alapítóatyák. A Lorus óra ma is tündöklő szépséget kölcsönöz annak, aki viseli, emellett halad a korral és képes évről-évre megújulni, de az ár, amit egy-egy darabért kérnek, sem veri földhöz az embert.