Suzuki felni

Az egyrészes és többrészes Suzuki felni

Kétség sem fér hozzá, hogy egy jól megválasztott keréktárcsával nagymértékben meg lehet változtatni a kocsi külsejét, természetesen pozitív irányba. Az esztétikai igényeket kielégítő Suzuki felni segítségével szinte már rá sem lehet ismerni a régi verdára, hiszen az szebbé, dögösebbé válik.

Főleg az alumínium keréktárcsák képesek erre, hiszen azoknak a gyártásakor nem csupán az alkalmatosság áll az első helyen, hanem a szépség is. A Suzuki felni egy olyan termék tehát, amelyiknek a mutatóssága akár lélegzetelállító lehet.

De nem szabad a vásárláskor csakis a külsőre fókuszálni, hiszen mégiscsak olyan eszközről van szó, amelyik nagymértékben kihat az adott verda teljesítményére. Érdemes hát foglalkozni a többi tulajdonsággal is, akárcsak a Suzuki felni felépítésével.

A mindennapi szóhasználatban ugye a felni az egész tárgyra vonatkozik. Azonban az egyetlen darabból gyártott kerékpántok, vagyis az egyrészes felnik mellett vannak többrészes felnik is, amelyek több elem összeállításával készülnek: középső gyűrű, belső perem, külső perem.

A több részből felépülő Suzuki felni például 2 vagy akár 3 modulból is állhat. Ezeknek az összessége alkotja a teljes keréktárcsát. Egy ilyen Suzuki Swift alufelni számos eljárással készülhet. A középső rész vagy kovácsolt, vagy folyatásos technológiával készül.

A 3 darabból álló felnik külső pereme gyakran alumínium, de magnézium ötvözetből is készülhet. A változatos gyártási technológiáknak és eljárásoknak köszönhetően, különféle tárcsákat lehet előállítani, a felhasználási céloknak megfelelően.

A többrészes Suzuki Swift alufelni fajtákat eredetileg versenyautókra fejlesztették ki. Aztán azt évek múlásával, egyre inkább teret nyertek a normál autóknál is. Nyilván ezek még a tuning rajongók körében is felkapottak. Persze azt rögtön le kell szögezni, hogy az efféle Suzuki Swift alufelni a felső kategóriás piacon található meg.

Aki tehát ennek a megvételén gondolkozik, az bizony jó mélyre kell nyúljon a zsebébe. A Suzuki Swift alufelni modellek rugalmasnak alkalmazkodnak a legkülönfélébb helyzetekhez és kocsikhoz. Épp ezért szokatlan méretű autókhoz is megfelelnek.