terhesség első jelei

Melyek lehetnek a terhesség első jelei?

Egy szerelmen és ragaszkodáson alapuló kapcsolatban, házasságban nagy örömmel fogadják a kis trónörökös érkezését. A terhesség első jelei a menzesz elmaradásánál jelentkeznek, mert ezt észleli leghamarabb a kismama. Aztán ahogy telnek a napok, hetek, a terhes nők gyakran méregetik a hasukat, hogy vajon látszik-e már a másállapot.

De az első hetekben szinte alig van látható jele a terhességnek, esetleg a mellek válnak teltebbé, hogy felkészüljenek a szoptatásra. Sőt, a kezdeti időszakban sok kismama fogyni is szokott egy kicsit, mivel a gyakori rosszullétek miatt csökken az étvágy.

Csak több hét után kezdenek láthatóvá válni a terhesség első jelei, három hónap után például már látható a kidomborodás. A kismamák ebben az időszakban kezdik el érezni a komolyabb változásokat, amikor a ruháik szűknek bizonyulnak, illetve a körülöttük lévők is észrevehetik, hogy a pocak megmutatkozik. Ha Önnél is jelentkeztek a terhesség első jelei, készüljön fel a ruhatár cseréjére és a várandósság boldog hónapjainak átélésére!