Ha az ember vendéglőben szeretne enni, akkor még az étel megrendelése előtt elmegy és megmossa a kezét, mert ezáltal eltávolíthatóak a kézről a kint összeszedett bacik.
Ilyen helyeken általában automata kézszárító található, ugyanis ennek köszönhetően a kézmosás után már nem kell hozzáérni semmihez, így a szárítás alatt semmilyen kórokozó nem jut a tenyérre, a körmök alá vagy épp a csuklóra. A hagyományos változatokkal sajnos ez nem érhető el, ugyanis ott meg kell nyomni egy gombot, hogy a szerkezet beinduljon. Ezáltal pedig több millió, szemmel nem látható baktérium kerül az ujjakra, amik aztán az étkezés közben bejuthatnak az ember szervezetébe. Ezt pedig mindenki el szeretné kerülni.
Emiatt is figyelhető meg az érzékelővel ellátott kézszárító népszerűsége, aminek a megvásárlása, felszerelése és alkalmazása a híresebb éttermekben elengedhetetlen. A kézszárító megvehető a szaküzletekben és rengeteg online boltban is. Az utóbbi lehetőséget azért kedvelik, mert ilyen módon kedvező feltételek mellett lehet vásárolni.